Bulkeszi
Az „A Vajdaság települései és címerei” oldalról
Маглић
Maglić
| Az evangélikus templom | |
| Hivatalos? | Nincs adat |
| Használatban van? | |
| Tájegység | Bácska |
| Körzet | Dél-Bácskai |
| Község | Petrőc |
| Rang | Falu |
| Terület | 25,2 km² |
Népesség
|
|
| Irányítószám | 21473 |
| Körzethívószám | 021 |
| A térképen:
Térkép betöltése… | |
Bulkeszi (szerbül Маглић / Maglić vagy Bački Maglić, németül Bulkes vagy Pfalzweiler) vagy másnéven Bulkesz, a Vajdaság Dél-Bácskai körzetében helyezkedik el Petrőc községben, Petrőctől nyugatra, Palánkától észak-keletre Szilbács és Kölpény alatt.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Népessége
- 1900: 3042 lakos, anyanyelv szerint 54 magyar, 2899 német, 73 szlovák, 12 román
- 1948.: 8 lakos
- 1953.: 1157
- 1961.: 2180
- 1971.: 2226
- 1981.: 2571
- 1991-ben 2732 lakosából 2324 szerb, 180 jugo., 101 szlovák, 18 magyar, 2 német[1]
- 2002-ben 2695 lakosából 2426 szerb, 101 szlovák, 16 magyar, 2 német[1]
[szerkesztés] Nevének eredete
Neve a magyar Kezy névből származik.
[szerkesztés] Története
Bácska egyik legrégebbi magyar helysége, melyet a XIII. század közepén alapítottak a falu valamikori birtokosai, a Fráter család oklevelei szerint.
A család ősei bácsi várjobbágyok voltak, s ezek között a legrégibb aki ismert Marczel volt. Neki két fiát, Kelement és Mártont, V. István magyar király 1263-ban a neki tett hűséges szolgálataikért azzal jutalmazta, hogy bizonyos Kezy nevű földet adományozott nekik örökségi joggal és őket 1265-ben nemességre emelte. E föld, mint az oklevél mondja, nyolc falu számára is elegendő területtel bírt. Szomszédja nyugatról Szt. Jakab és Zyh Bach (a mai Szilbács).
István király felkérte a kői káptalant hogy e földterület határait állapítsa meg. A káptalan, egy állítólag 1276-ban kelt jelentésében számol be eljárásáról. Ebből kiderült, hogy a nyolc falu csakugyan fennállott e területen, és ezek névszerint: Szt.-Iván-Keszi, Boldogasszony-Keszi, Sávoly-Keszi vagy Boulkezy, Keresztényteleke, Egres, Szt.-Péter, Kastélyteleke és Matyuka-Kürt. E nyolc faluból most csak Szt.-Péter van meg Petrőc néven, és megmaradt még Sávoly-Keszi neve is, bár megváltozott alakban; Bulkeszi lett.
Az egész földterületet amelyet a bácsi várispánságtól a családnak adományoztak Keszi-nek neveztek, de a nyolc falu külön birtokosától kapta megkülönböztető nevét; így az a Keszi nevű falu, a mely Sávolynak jutott, Sávoly-Keszi vagy pedig Boulkeszi nevet kapott. Később Sávoly-Kesziből Volykeszi, Bolykeszi, Boulkeszi, Bulkesz alakok lettek.[2]
[szerkesztés] 14.–16.-század
1311-ben a bácsi káptalan oklevelében Bukkescy néven említi a települést. A XV. század elején Bulkesz a Garaiaké volt. 1430-ban megerősíti Zsigmond király Garai Miklós végrendelkezését, mely szerint nejének és fiainak többi között Belkezi és Kis-Kezit adja. 1464-ben Bwkezi Garai Jóbé volt, s ebből világos, hogy e két utolsó névalakban is csak Bulkesz rejlik. Régi nevén is megemlítik még 1559-ben, mikor Ferdinánd király a gyulai várkapitánynak meghagyja, hogy az idők zavarában e várhoz foglalt több helységet törvényes uraiknak, Keszi Lőrincznek és Szoláth Miklósnak és Mátyásnak visszaadja. A többi között felsorolják Savolkeszy másképen Bewkeszy települést is.
Bulkeszt a török defterek is említik a bácsi nahijében 1554-ben két, 1570. körül három és 1590-ben hét adózó házzal.
[szerkesztés] 18.–19. század
A török hódoltság után királyi kincstári puszta lett, de 1723-ban a közeli palánkai határőrvidéki milicia foglalta le a maga számára. 1717-ben itt teleltették a sereg élelmezésére szolgáló szarvasmarhát. Neve 1717. és 1737-ben Bulkessa alakban jelenik meg. 1728-ban már benépesített puszta volt és 1740. körül Vulkesfalu pusztának nevezték.
A határőrvidék megszüntetése után 1745-ben újra a királyi kincstárhoz került vissza és 1786-ban baden-württenbergi evangélikus németekkel telepítették be – 1100 ember, 230 házban – akik a következő évben egyházukat is megszervezték.
A falu lakossága az 1789-iki lázbetegség következtében felére fogyatkozott, és sokan Hajdusiczára, Ókérre és Óverbászra költöztek át.
1812-ben parókia épült. 1717-ig csak ideiglenes imaház volt; ekkor kezdtek új templomot emelni amit 1820-ban szenteltek föl. 1846-ban már két iskola volt Bulkeszen két tanítóval. Ezekben az időkben gyakran bukkantak itt a földmunkálatok közben ősi sírokra, urnákra és római pénzekre, sőt 1890. év elején két feliratos téglát is találtak.
[szerkesztés] 20. század
1945-ben a németeket a járeki haláltáborba hurcolták, majd a túlélőket kitelepítették Németországba. Még ebben az évben 4650 görög emigráns települt a faluba, de 1948-ra többségük visszatért Görögországba. A következő betelepítési hullám 1948. és 1953. között történt, ekkor a Maglić hegységből boszniai szerbek érkeztek, akik máig a település lakosságának a nagy részét képezik.
1949-ben a települést a hegység után Maglić-ra nevezték.
[szerkesztés] Történelmi települések
[szerkesztés] Baka
Bulkeszi község közelében már a XIV. század elején egyházas hely volt Baka. Nagyobb birtoka volt itt 1323-ban Doroszlai Pálnak, aki a helybeli nemesekkel egyezséget kötött a birtokviszony rendezése végett. A falut 1395-ben Bakamonostor néven említi egy oklevél. 1428-ban a Garaiak kezére került egy része. A mohácsi vész után is nyomát találjuk a falunak; a háborús zavarok idején, más községekkel együtt, a gyulai vár birtokai közé került, de 1559-ben királyi rendeletre ez alól felmentették és visszaadatott törvényes birtokosainak. A török defterek 1590-ben a bácsi nahijébe említik.
[szerkesztés] Békatorok
Szintén a bulkeszi határban, Petrőc felé volt Békatorok község. Egy 1430. évi följegyzés a Garaiak birtokaként említi akik zálogjogon szerezték meg. Garai Miklós nádor a feleségének engedte át e birtokot, de a fiainak 1432. évi osztozkodásakor azok kezén találjuk. Későbbi sorsáról nincsenek adatok.
[szerkesztés] Csimor
Az eltűnt Csimor nevű falu is e tájon fekhetett. 1373–75-ben Chyomor a Csimori Bársony családé. E község több nemes család nevében szerepelt 1461-től 1504-ig. A Kövér és a Nagy családoknak is ez az előnevük szerepel 1486-ban és 1480-ban.
[szerkesztés] Forrás
- (Szerk.:) Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Bács-Bodrog vármegye. I.-II. kötet, Budapest, Apolló Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1909.
- Slobodan Ćurčić: Broj stanovnika Vojvodine. Újvidék, 1996.
- ^ a b Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet – Magyar Tudományos Akadémia
- ^ Kelemen és Márton rokonai között, akik 1265-ben velük együtt a jobbágyságból nemességre emeltettek, csakugyan volt is egy Sávoly nevezetű (Savol et Torzol de genere Dobra).
| ||||||||||||||||||||||||||||
| |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
