Alibunár
Az „A Vajdaság települései és címerei” oldalról
Алибунар
Alibunar
  
| |
| Hivatalos? | 
|
| Használatban van? |
|
| | |
| Tájegység | Bánság |
| Körzet | Dél-Bánsági |
| Község | Alibunár |
| Rang | Község |
| Terület | km² |
Népesség
|
|
| Irányítószám | 26310 |
| Körzethívószám | 013 |
| | |
A térképen:
 Térkép betöltése… | |
Alibunár (szerbül Alibunar / Алибунар, románul Alibunar, németül Alisbrunn) a Vajdaság Dél-Bánsági körzetében helyezkedik el, Pancsovától 36 km-re. Határában a XVIII. században nagy terjedelmű mocsár volt, melyet Mária Terézia uralkodása alatt kiszárítottak.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Népessége
- 1948: 3616 lakos
- 1953: 3811 lakos
- 1961: 3705 lakos
- 1971: 3951 lakos
- 1981: 3803 lakosából 1929 szerb, 1225 román, 214 jugo., 66 magyar
- 1991-ben 3738 lakosából 1929 szerb, 1225 román, 214 jugo., 66 magyar[1]
- 2002-ben 3431 lakosából 2052 szerb, 960 román, 87 cigány, 61 magyar[1]
[szerkesztés] Nevének eredete
Elnevezése török Ali binar szóból ered, melynek jelentése Ali kútja.
[szerkesztés] Története
A helység a török hódoltság alatt keletkezett. Nevét Ali Bunár (Ali forrása, kútja) kútról vette. A hódoltság végén, 1695-ben II. Musztafa szultán vonult át hadával együtt a helységen s itt megpihenve, Lippa felé vette útját.
1717-ben a hódoltság megszűntekor, az első összeírás alkalmával 32 lakott házat vettek fel benne. Az 1723–1725. évi gróf Mercy Claudius tábornok készíttette térképeken is a lakott helyek között találjuk.
II. József császár 1768. évi délmagyarországi körútjában május 17–18-án Temesvárról Alibunárra jött és itt szállt meg. Másnap az alibunári és illáncsai mocsarak megtekintése után, tovább folytatta útját Tomasovácra (Tamáslaka).
1768–1773-ban a szerb és a német Határőrvidék szervezésekor a határőrök birtokába került, és a Határőrvidék feloszlatásáig századszékhely volt.
1848. december 12-én Damjanich egyik legszebb diadalát aratta itt. A magyar sereg Versecről kiindulva a Duna felé tört előre, s a szerbek által erősen megszállott település éppen útjába esett. A 3. és 9. zászlóaljak rohama, melyet maga Damjanich vezetett, csakhamar visszavonulásra kényszeritette Joannovicsot, a szerbek vezérét. A halottakon kívül 2 ágyút és sok puskát vesztett az ellenség. A győztesek a táborhellyé átalakított helységet felgyújtották, hogy ott az ellenállás újabb támpontot ne találhasson, és tovább vonultak Tomasovác felé. Ekkor égett el a két görög-keleti egyház irattára is.
A Határőrvidék feloszlatásakor 1872-ben Torontál vármegyébe kebelezték, járási székhely lett.
A XVIII.–XIX. században jelentős salétromtermelés (150-180 mázsa) volt megfigyelhető a falu határában, ami a jó minőségű földre utalt.[2] 1918-ig Királyi Járási Szolgabíróság működött a településen.
[szerkesztés] Képek
Üdvözlet Alibunárról
Régi képeslap
A szerb ortodox templom
[szerkesztés] Forrás
- (Szerk.:) Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Torontál vármegye. Budapest, Országos Monografiai Társaság, 1912.
- Jovan Erdeljanović: Srbi u Banatu. Újvidék, 1992.
- Slobodan Ćurčić: Broj stanovnika Vojvodine. Újvidék, 1996.
- ^ a b Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézet – Magyar Tudományos Akadémia
- ^ A Pallas Nagy Lexikona. Budapest, Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., 1893.-1897.
| ||||||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||||||||||
